a retro netrádió

Névnapok

László


Fővinfom
Fővinform
Útinform
Útinform
Cseke László

Cseke László nosztalgiaműsor május 31-én 18 órától!

Ma 60 éve, hogy a Szabad Európa Rádió elindította hullámhosszain a Tinédzser Partit, Cseke László irányításával,  aki három évtizeden át forgatta a világ pop-rock hanglemezeit és sok-sok ezer kívánság teljesítésével szórakoztatta a Kárpát-medencében élő fiatalok nemzedékeit. A népszerűvé vált műsornak 1989 előtti becslések szerint is több-százezres hallgatótábora volt, amely önmagában páratlan a magyar nyelvű rádióadások történetében.

Az évforduló alkalmából bemutatunk egy igazi ritkaságot. Az összeállítás elején hallhatják az 1959-es első adás indulását, majd egy 10 évvel későbbi, 1969-es Teenager Party-t, ami teljes egészében megegyezik az eredeti műsorral, csupán a zenék lettek kicserélve, hogy megfeleljen a mai kor minőségi követelményeinek.

Az összeállítás második részében ugrunk az időben 27 évet, és bemutatjuk az 1996. augusztus 19-i ünnepi vasárnapi koktélt, ahol Komjáthy György vendége Cseke László volt.

A visszaemlékezés vége fele élőben kapcsoljuk majd Komjáthy Györgyöt, akit Hajcser Attila kérdez a rádiós legendáról, pályájáról, és visszaemlékezünk a 60 éve indult legendás műsor fontosabb pillanataira.

Tartsanak velünk május 31-én, 18 órától a poptarisznya.hu-n.