a retro netrádió

Névnapok

Jenő


Fővinfom
Fővinform
Útinform
Útinform
fb-logo Poptarisznya a Facebookon

Hirdetés:

dr

Gyászol a zenész szakma! Elhunyt a Dolly Roll együttes alapítója

Ismét egy legendás zenész távozott. Kékes Zoltán “Sziszi” a Dolly Roll, a Hungária, a Gemini és a Zenit gitárosa az egyik legvidámabb muzsikus volt a szórakoztatóiparban. 1949-ben született, 8 éves korában kezdett zenélni, zongorázni tanult meg először. 1964-1968 között a Kandó Kálmán Technikumban tanult, felsőfokú tanulmányait pedig 1968-1973 között a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán végezte, ahol üzemmérnöki diplomát szerzett. Első zenekara a Sinus együttes volt, amit iskolatársaival alapított. 1962-1964 között a Zenit együttesben, 1964-1965 között a Teenagerben játszott, majd 1965-1968 között újra a Zenit tagja lett. 1968-1972 között a Gemini gitárosa volt, 1972-ben rövid időt töltött a Ferm együttesben. 1973-ban csatlakozott Fenyő Miklóshoz, s a Hungáriának 10 éven keresztül meghatározó zenésze volt. A Dolly Roll-nak az énekesnő mellett pedig valódi motorja, managere volt a gitározás és az énkelés mellett. EMeRTon-díjjal, Huszka Jenő-díjjal és ORI Nívódíjjal is elismerték munkásságát. Zoli szívesen jött a Poptarisznyába, emlékét megőrizzük! 67 esztendős volt.